2017. május 14., vasárnap

Ancsa46 rajzai ázsiai színészekről

ANCSA46 RAJZAI ÁZSIAI SZÍNÉSZEKRŐL

Ancsával már egy ideje e-mail kapcsolatban állok, és nemrég véletlenül kiderült, hogy N. Ildikóhoz hasonlóan (akinek az arcképcsarnoka szintén megnézhető az Érdekességek menüben) ő is szívesen foglalkozik ázsiai színészek portréival. Megkértem, hogy küldjön nekünk ízelítőt a munkáiból és válaszoljon néhány kérdésre. Nagyon örülök, hogy beleegyezett. Fogadjátok szeretettel a rajzait és a vele készült interjút!

Kim Sang Ho

B: Gyerekkorodban is szerettél rajzolni? Mennyire számítottál ügyesnek? Mióta érdekel a rajzolás?
A: Nem voltam egy rajzolgató gyerek, inkább örökmozgó és daloló, mindig tudták a szüleim, hol vagyok, mert állandóan énekeltem. Iskolás koromból vannak rajzolós emlékeim, nem éreztem késztetést a rajz iránt, annak ellenére, hogy édesapám szépen rajzolt és festett. Nem voltam ügyetlen, később mindenféle kézimunkázást kipróbáltam. A szép képeket viszont mindig csodálattal nézegettem, és ámultam a tehetséget.

Lee Soon Jae

B: Mi ösztönzött arra, hogy jelentkezz egy rajztanfolyamra? Beváltotta-e a hozzá fűzött reményeidet?
A: Magamtól nem vágtam volna bele. Barátnőmmel voltam épp, amikor megláttuk a szórólapot, egy jobb agyféltekés rajz-tanfolyamot szerveztek. A szórólap akár teljesen amatőröket is szép sikerekkel kecsegtetett a tanfolyam végére. Gondoltam, ez érdekes lehet az én pálcikaemberes rajztudásom fejlesztésére. Szóval barátnőm invitálására belevágtam.
Magam részéről nagyon elégedett vagyok, hogy a 3. nap végére a pálcikaembertől idáig jutottam. Ez az elégedettség egyszerre hozta magával az elégedetlenséget is, mert látom, hogy nagyon az elején tartok, nagyon sokat kell még tanulnom, gyakorolnom.

Joo Sang Wook

B: Mesélj nekünk bővebben erről a tanfolyamról!
A: A tanfolyam nagyon heterogén összeállítású volt, át is futott rajtam a gondolat, hogy mit is keresek én itt? Gyerekkortól bárki részese lehetett a tanfolyamnak. Eszközöket a szervezők biztosítottak. A 2. napon hatalmas kérdőjelek voltak bennem. Megtanítottak másképp látni tárgyakat, mint ahogy addig láttam, már láttam is, nem csak néztem, de a sikerélmény még hiányzott. Kíváncsian vártam az utolsó napot. Magam sem hittem, hogy a nap végére sikerült egy rajzot készíteni, ami már nem csak pálcikaember volt.

B: Vannak-e kedvenc grafikusaid, festőművészeid?
A: Szeretem a grafikákat és festményeket nézegetni, már nem csak a szépérzékem látja, hanem rögtön megfogalmazódik bennem a kritika is saját rajzaimmal szemben, igyekszem tanulni belőlük. Szívesen nézegetem Barkóczi József munkáit, a testábrázoláshoz nagyon kell ismerni az anatómiát. Prihoda Judit munkáiban a szép hiteles megjelenítés, a finom kidolgozás nyűgöz le.
Vannak kedvenc festőim: Munkácsy Mihály, Vincent van Gogh, Rembrandt. A letisztult képábrázolást szeretem, azt, ha ránézek egy képre, és nem nekem kell kitalálnom, hogy mit ábrázol. Munkácsy festményeiben szeretem látni az arcokban tükröződő életnyomokat.

Kang Ji Hwan

B: Hogyan kerültél kapcsolatba az ázsiai filmművészettel? Emlékszel-e arra, hogy mi volt az első ázsiai sorozat és film, amit láttál?
A: Az első élményem az ázsiai filmművészethez szintén a barátnőmnek köszönhetem. Nekem még nem volt számítógépem, és meginvitált, hogy Ő most néz egy nagyon jó dél-koreai sorozatot, amit nekem is látnom kell. Mondanom sem kell, hogy szerelem volt első látásra. Ez a sorozat a Winter Sonata volt. Nagyon tetszett a történet, kellemes szép szereplőkkel, és elsősorban a hiteles, érzelemgazdag játék. Későbbiekben, és főleg a történelmi sorozatok kapcsán egyre jobban érdekelt a történelmük és kultúrájuk.

Bae Yong Joon

B: Milyen témájú és műfajú képeket alkotsz?
A: Mivel a rajztanfolyam fő témája a portrérajzolás volt, így elsősorban kedvenc ázsiai színészek portréját igyekszem minél valóságosabban lerajzolni. A rajzaimmal egy-egy filmszerep elkapott pillanatát, az adott szerep által megkívánt érzelmet igyekszem kifejezni, közölni. Óriási szerepe van egy-egy mimikának és a szemnek. A csodálkozást, a dühöt, egy szerelmes pillantást nehéz előcsalogatni a rajzban. Kacérkodok néha egy állatfigurával, virággal. A tájkép még csak gondolati síkon foglalkoztat.

B: Mennyi időt szánsz egy-egy műre?
A: A rajzok elkészítésének idejét nem tudom behatárolni. Általában többször leteszem és előveszem, nézegetem, pihentetem és javítgatom több-kevesebb sikerrel. Legtöbbször apró javításokat végzek, mert ahol nagy a különbség, az már eleve sikertelen.

Lee Sang Yoon

B: Mit szól a családod ehhez a hobbihoz? Örülnek neki, támogatják, vagy elnézik?
A: A családom különbözőképpen reagál a hobbimra. A lányom nyugtázta, hogy a sok gobelinvarrást és egyéb kézimunkázást felváltotta a rajzolás. Két unokám (már felnőttek) örül az új elfoglaltságomnak, a kisebbik unokám kritikusabban, de örömmel fogadja, mivel Ő művészeti középiskolába járt és szépen rajzol.

B: Tervezed-e, hogy továbbképzed magad?
A: Nem tartom valószínűnek hogy tanfolyami szinten továbbképzem magam, de igyekszem sok információt szerezni és hasznosítani a továbbiakban. Tanácsot, kritikát, véleményt mindig szívesen fogadok, és igyekszem figyelembe venni. A rajz nekem egy nagyon kedves hobbim lett, minden csetlő-botló igyekezetemmel. Tudom, hogy sok a tanulnivaló, látom a hibákat, de nem mindig sikerül kijavítani. Rajzolás közben megáll körülöttem az idő, megszűnik a külvilág, csak a rajz van és én. Ez számomra a nyugalom.
Szeretném, hogy ne a tökéletességet keressétek a rajzokban, csupán azt az érzést, élményt, amit egy hobbi adhat.

Köszönöm mindenkinek, aki megnézte a rajzokat.
Külön köszönöm Birinek, hogy lehetővé tette a rajzok bemutatását.

B: Köszönöm a rajzokat és az interjút. Kívánom, hogy még sokáig örömet szerezzen neked ez a hobbi az ázsiai sorozatok és filmek világával együtt! Remélem, hogy idővel újabb rajzaiddal bővülhet majd ez a topik.

18 megjegyzés:

  1. Kedves Ancsa! Gratulálok! Tehetséggel megáldva egy olyan szép hobbit találtál magadnak, ami biztos sok örömet okoz még.
    Biri, köszönöm nektek az interjút!
    Ancsa szimpatikus bemutatkozása egy újabb kedves fórumozót hozott közelebb. Megható a művészet iránti alázata és a szerénysége.
    Köszönöm,hogy megosztottad velünk az alkotásaidat!
    Ancsa,hogy kicsit téged is megismerhetünk, még inkább bizonyítja, hogy a dorama - rajongókhoz tartozni büszkén vállalható, megtisztelő és rangos kikapcsolódás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mikaz! Köszönöm a kedves szavakat, nagyon jólesett, bevallom nem gondoltam ilyen fogadtatásra.
      Igazad van, és büszkén is vállalom a dorama iránti rajongásomat, hisz oly sok szépben volt és remélem lesz is még részem.
      Köszönöm hogy megnézted a rajzokat.

      Törlés
    2. Kedves Csilla! Nagyon örülök hogy a rajzok elnyerték a tetszésedet.
      A rajzolás valóban elég időigényes időtöltés, de amikor abbahagyom a rajzolást, csak akkor veszem észre a fáradtságot.Köszönöm a biztatást, és köszönöm hogy időt szántál rám.

      Törlés
  2. Kedves Ancsa! Nagyon jók a rajzaid. Én egyszer próbálkoztam a jobb agyféltekés rajzolással, az interneten mutatták be. Nekem is sikerült az ottani képet megvalósítani, ami számomra lehetetlennek tűnt elsőre. Sajnos én feladtam , mert több órába is beletelt, és nagyon lefáradtam. Örülök, hogy te nem adod fel, mert remekül sikerülnek a rajzaid. További kitartást kívánok, és köszönöm Birinek is, hogy megosztotta velünk.♥♥♥

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ancsa! Tetszenek a képeid, gratulálok hozzájuk. Van egy pár ismerős, aki szintén részt vett a jobb agyféltekés rajzolás elsajátitásán. Mindenki meg volt elégedve az eredménnyel a végén, bár az is igaz az elején valamennyire kétkedéssel fogadták a dolgot.
    Köszönöm Birinek az interjút, ami által megismerhettünk kicsit a rajzaidon keresztül.
    Kivánom Neked, hogy továbbra is leld örömöd ebben a szép kikapcsolódásban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves f.ági!
      Valóban eléggé felkapott lett ez a rajztanfolyam. Ha valakiben voltak kételyek a sikerekben, hát erre én nagyon jó példa vagyok. A tanfolyam elején magamat éreztem kihívásnak, gondolván hogy aki előcsalogat belőlem valamilyen rajzot, hát emelem kalapom.
      Köszönöm Neked is a figyelmet.

      Törlés
  4. Szia Ancsa!
    Nekem Kim Sang Ho lett a kedvencem. Őt szerintem nagyon jól elkaptad. Bár Bae Yong Joont is felismertem, de Sang Honál mélyebbek, élettelibbek lettek a vonások. További sok sikert és örömöt a rajzokban

    VálaszTörlés
  5. Kedves Mikaz, Csilla, Ági és Andingo!
    Örülök, hogy nektek is tetszenek Ancsa munkái. Bevallom, hogy szerintem is Kim Sang-ho a legélethűbb, azért is őt raktam az elejére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Biri!
      Nagyon hálás vagyok, és köszönöm szépen Neked a lehetőséget hogy bemutatkozhattam.
      Köszönöm a meglepetést is, mert pár nappal későbbre számítottam, hogy szembetalálkozok a rajzaimmal.

      Törlés
  6. Kedves Andingo!
    Bevallom nekem is Kim Sang Ho a kedvencem. Amikor a sorozatban /Dr Stranger/ megláttam, rögtön fogtam a ceruzát.
    Bae Yong Joon az első doramás "szerelem", Őt nem hagyhattam ki a rajzolásból.
    Köszönöm a véleményed, és a biztatást.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Ancsa!
    Gratulálok, és köszönöm, hogy megmutattad rajzaidat. Néhány éve én a kisebbik fiamat, az ő kérésére, kísértem el egy jobb agyféltekés tanfolyamra,és a pálcikaemberes rajzaimhoz képest a végére egészen jó képet sikerült "alkotnom",de a te teljesítményed messze felül múlja azt a szintet. Kívánom, hogy még sok-sok örömöd teljék a rajzolásban, és persze a doramákban is.
    Kedves Biri neked is köszönöm,hogy megismerhettük Ancsát és munkáit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ranna!Köszönöm a kedves szavakat, és örülök hogy Te is kipróbáltad ezt a módszert, ezek szerint volt is sikerélményed. Fiaddal együtt foglalkoztok még vele továbbra is?
      Köszönöm szépen hogy erre jártál, és hasonlóan szép élményeket kívánok viszont.

      Törlés
  8. Kedves Ancsa! Köszönöm a rajzaidat, nagyon jók! Érdekes ez a bal agyféltekés rajzolás, gyakorlatilag mindenki megtanulhat rajzolni, akiknek addig lövésük sem volt a rajzhoz, festéshez.. nekem is van ismerősöm, aki kitűnő portrékat alkotott a tanfolyam után. Csak így tovább, nagyon hasznos elfoglaltságot találtál! Úgy hiszem, nagyjából egykorúak vagyunk.. Épp 9 esztendeje, hogy először elvarázsolt a koreai film, amit bemutattak nálunk. (Pedig elvből nem nézek más sorikat,"szappanoperákat".) Azóta is komoly maradt az érdeklődésem nemcsak a filmek, de egész Korea iránt. További jó szórakozást a koreai filmekhez, sorozatokhoz neked is! Ajánlom figyelmedbe a Biri fordította műveket! :-) Bár már nyilván fölfedezted, ha idetaláltál! :-)
    Biri, neked köszönöm az interjút Ancsával!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cili!
      Érdekesnek találtam én is ezt a jobb agyféltekés rajzolást. A tanfolyam előtt nagyon kevés információm volt róla, hittem is meg nem is, de működik.
      A koreai, és egyáltalán az ázsiai filmekkel, sorozatokkal való találkozás meghozza az érdeklődést a kultúrájuk, életvitelük iránt.
      Köszönöm az ajánlást Biri által fordított művekhez. Nagy örömömre megtörtént az ismerkedés a művekkel, melyek által sok szép élményben volt/van részem. Itt is köszönet érte.
      Köszönöm a biztatást.

      Törlés
  9. Kedves Ancsa! Nagyon tetszenek a rajzaid és irigyellek egy kicsit,hogy ezt a kifejezésmódot ilyen remekül meg tudod valósítani.Elgyönyörködtem tehetséges munkádban.Sokat hallottam már én is a bal agyféltekés rajzolásról.Te vagy az élő példa,hogy nem csak egy reklám,mint például,hogy tanuljon meg 2 hét alatt egy adott idegennyelvet.Kedves Ancsa,kedves Biri! Köszönöm az érdekes interjút,valamint a rajzokat.Magdimama

    VálaszTörlés
  10. Kedves Magdimama!
    A hozzászólásokban már találkoztam a neveddel, és örülök hogy Te is nagy rajongója vagy az ázsiai doramáknak.
    Köszönöm a kedves elismerő szavakat. Még sok tanulni és gyakorolni való feladat vár rám, de ez nem teher, hanem kihívás számomra.

    VálaszTörlés
  11. Ancsa Kedves!

    Gratulálok a kézügyességedhez, nagyon-nagyon tetszenek a képeid és köszönöm, hogy láthattam őket. Ügyes vagy!
    Biri Kedves! Neked is köszönöm, hogy lehetővé tetted Ancsa képeinek láthatóságát.
    Üdv: csabamama2

    VálaszTörlés
  12. Kedves Csabamama2!
    Nagyon köszönöm a kedves szavakat, és hogy időt szántál a rajzokra.
    Üdv: Ancsa

    VálaszTörlés